Gondolák

            Az alvilágba leérve már rögtön feltűnt a hely multi-kulti-vál(t)sága. Hihetetlen mennyire sokféle ember létezhet egy helyen: Londonban a nemzetiség/nm arány minimum 5-re tehető. Engem kifejezetten zavart, de mondjuk biztos van, aki úgy gondolja, hogy „it’s a kind o’ magic”, illetve aki ebben lát valami szépet. Nekem nem sikerült megtalálnom. Nem a rasszizmus beszél belőlem (köhm, érthető okokból), de engem speciel kifejezetten zavart, hogy egy boltban minden pénztáros más és más nemzetiségű volt. De teljesen, totál más. Itt egyébként ki is térnek egy iszonyúan irritáló dologra, mégpedig a TÖMEGRE. Nem arra a bizonyos [kg] SI dimenziós mennyiségre gondolok (ami nem a „súly”, aminek ugye [N]), nyilván. Baromi zavaró, hogy mennyien vannak, de komolyan! Bemész egy kis boltba, mert mittudomén szeretnél egy szelet csokit. És iszonyat sokan vannak bent, méteres sorokkal a kassza előtt. Jó, gondolnád, akkor bemész egy másikba, vagy jó pár. De ott is ugyanez: tömeg, sorok, tapló(!) emberek, nem tudnak angolul (!!), és tökre nem érted, hogy mi zajlik körülötted. Engem ez lesokkolt valamilyen szinten. Erre készülni kell: nem tudsz olyat, hogy „leugrom pár percre a boltba”, felejtsd el, mert nem fogsz végezni pár perc alatt az iszonyat tömeg miatt.

Visszaemlékszem kölyökkoromra, amikor úgy gondoltam szülővárosomra, a nagyszerű Budapestre, mint egy metropolisz, ahová mindenképp vissza akarok majd menni felnőttként, annak ellenére, hogy szidják, mert nagy a tömeg, bunkók az emberek, és egyébként is élhetetlen az egész. Azokat az embereket most legszívesebben sorba állítanám, és irgalmatlanul pofán rúgnám mindet! Aki ezt állítja erről a FANTASZTIKUS városról, hogy élhetetlen, annak fogalma nincs arról, hogy Londonban mi van! És nem véletlenül mondom éppen ezt: most jött el az ideje, hogy az angol fővárost a leghihetetlenebb aspektusból mutassam meg...

Sóhaj… A TFL – a.k.a. Transport for London, vagyis a londoni tömegközlekedés. OOOOH-MYYYY-GAAAAAAWWWD! Előre is elnézést kérek barokkos szóhasználataimért, de néhol még a cifra kifejezések sem lesznek eléggé leíróak azokhoz a szituációkhoz, amiket megtapasztalni voltam kénytelen azon a kemény EGY napon, amikor a tömegközlekedést igénybe véve körbevizslathattam a belvárost London főbb látványosságait felkutatva.

A kálvária ott kezdődött, hogy természetes módon „napijegyet” szándékoztam venni. Ez nem úgy működik, hogy odamész a pénztárhoz, és elmondod szíved bánatát: egy automata köszönt téged, amin olyan instrukciók találhatók, amitől a falnak lehet menni. London 9 „sávra” van beosztva (mint a rétes) és belülről kifelé haladnak a számok. A napijegy az alapján kerül annyiba, amennyibe, hogy melyik régióig szól. Tehát, ha veszek egy 1-3 –ba szólót, akkor a 4. -be érve nem érek vele semmit. Ezt tapasztalat hiányában baromi egyszerű ám benézni, hiszen nem indikálja semmi, amikor épp átléptél egy ilyen zónát. Nekem egy 1-4 re szóló került a kezembe, amivel úgy tűnt, hogy a nevezetesebb helyek eléréséhez elegendő. Egyébként, ha Neked a „4”es régión kívül van dolgod, akkor valami elcsesztél, hidd el nekem: nincs ott lófa** se, csak elcseszted a pénzed.

Na most az Underground egészen kultúrált helynek tűnt, és egyébként közel sem volt olyan sok ember rajt, mint azt én gondoltam, hogy lehetne. Ami később feltűnt, hogy a szuvenír boltokban lehet kapni olyan pólót, amin az Underground térképe van. Ez csakis elsőre volt meglepő, de mikor használatba veszed a közlekedés ezen formáját, akkor hamar rádöbbensz, hogy a póló a legegyszerűbb módja annak, hogy NE TÉVEDJ EL a megállók között. Tehát jobb ha beszerzel magadnak 4-5 váltás darabot, amíg az agyadba nem ég az egész térkép, az összes istenadta megállójával együtt.

Arra nem sikerült rájöjjek, hogy akkor tulajdonképpen létezik-e ilyen, hogy „bérlet”, vagyis hogyan lehet ezt az utazás dolgot egy hónapig korlátlanul kihasználni. Ilyen „havi bérlet” you know, ami olyan „elvárható” dolog lenne, de legalábbis egyszerű, mint ami mondjuk Budapesten van. Szal lehet szidni hogy ilyen szar a BKK, olyan szar a BKK, de ha veszel egy bérletet, akkor minden szarra jó: busz, troli, vonat(!), HÉV, metró - MINDENRE. Ráadásul mindenhová, nem csak bizonyos "zónákra"! (Ha úgy gondolnád, hogy "Ja, mert ez egy lebuj Londonhoz képest, akkor hadd mondjam el, hogy Los Angelesben ugyanígy működik a dolog. Ráadásul ott a jegy olcsóbb, mint BP-n...)

Szép lassan eljött a nap vége, és hát ideje volt elindulni Minas Tirith-be. Hozzá kell tegyem egyébként, hogy én buszon és metron kívül nem is láttam más tömegközlekedési eszközt. Például „elektromos buszt” (ezt ma olvastam). Na de a nap végén jött a lényeg: a metróban kiderült, hogy nem jó a napijegy. Szépen visszaköpte a „kapu”, és azt mondta, hogy YOU SHALL NOT PASS! A „what in the nether HELL?” nem egészen kifejező arra a gondolatsorra, ami akkor a fejemben cikázni kezdett. Ismétlem: NAPIJEGYRŐL beszélünk. Azért attól ELVÁRNÁ az ember, hogy EGÉSZ NAPRA szól. Ekkor volt olyan 17:30. Viszont közelebbről megvizsgálva feltűnt a jegyen valami halovány, de TÉNYLEG halovány írás: „OFF-PEAK”. Tehát CSÚCSFORGALOM idején fuck yourself. Kérdem én: milyen istenverte napijegy az, amelyik csak BIZONYOS IDŐRE szól?! Ezt átbaszás napijegynek hívni! De könyörgöm: ez van ráírva: DAY TRAVELCARD. DAY. DÍ-ÉJ-VÁJ. NAP, baszki, NAP! Mi a rákra gondolnék, ha nem arra, hogy egész napra szól? Ja persze, bocs, hogy nem tudok körömpiszoknyi lószart elolvasni halványan rápingálva, my bad. Jó, nem gond, kiderült, hogy buszra lehet használni ugyanúgy – hogy oda meg mégis mi a fenéért? Fogalmam sincs - erre a legnagyobb erőfeszítéseim árán sem tudnék válaszolni.

Na de a busz! OH-MY-FACKIN’-GAWD! Erről egész anekdotát lehetne írni. Kezdjük a legelején: igen valóban double-deckerek járják az utakat, ez nem csak mítosz. Vannak retro példányok is, de leginkább ilyen modernebb járgányok, és ugyanolyan mindegyik, ami legalább amolyan egységes jelleget kölcsönöz a rendszernek. Na de a közlekedésük! Aztarohadt!

A buszmegállóban lévő tábla, amin a menetrend található, pusztán az tírja ki, hogy mikor indul a legelső járat, utána szimplán odaböki, hogy „ezután 5-6 percenként” XY óráig. Ennyi, és meg van spórolva egy csomó hely! Zseniális nem? Hát naná, csak épp az a gond, hogy ezt a megmaradó TÖMÉRDEK helyet nem használja ki. Hogy miért zavaró ez? Hát például azért, mert amikor ki van írva öt, azaz 5 darab megálló, akkor azt gondolod, hogy „ó, de milyen qrva gyorsan el fogok én érni A-ból B-be”. Aztán mikor felszállsz, akkor koppansz egy marha nagyot: azok a megállók csak amolyan NAGY megállóknak számítanak, de mindegyik között még van LEGALÁBB 10 másik! Tehát 5 megálló az valójában minimum 30! Ez nem vicc, számltam: két megálló között 1,5 perc telt el! A belvárosban! MIAZISTEN? Minek ennyi megálló a belvárosba? Ez agyrém. Ráadásul ez a megálló sem egyértelműen működik. Eleve tök abszurd, hogy a pavilon nem az utcára, hanem a házak felé néz! Milyen baromság már ez? Ha azt akarod, hogy megálljon a busz, akkor le kell intened, mint egy taxit! Te jó ég, ha belegondolok: engem mennyit cseszett le a buszsofőr még vidéken, mikor így állítottam meg, amikor el akart menni reggel(ente) az orrom előtt. Ott meg ez a normális. Kultúrsokk, huh?

Este ISZONYAT tömegnyomor van az utakon. Totál nem értem: ha 500 CSILLIÓ megállója van a buszoknak, meg a metrónak is, akkor MI AZ ISTENT keresnek este gépjárművek az utakon?? Minek? Totál kiirtanám őket a belvárosból, tök fölöslegesek. Csaka levegőt szennyezik. Két percet se kell gyalogolni, és már talál az ember busz, vagy metró megállót, teljesen szükségtelen taxizni, meg autózni. Baromi sok idő, míg így el lehet jutni bárhová is! A kedvencem az volt, amikor a piros előtt „szambázott” a busz: mire végre zöldre váltott, akkor haladt két centit, aztán ismét piros. Legalább 4x váltott pirosra, mire végre átért a szerencsétlen. Kár, hogy én is benne ültem…

Az utolsó tökön rúgást a reptérre menet sikerült elszenvedni. Egy vasárnapi napra esett a hazaút, és teljesen ideális választásnak tűnt az Underground. Igen ám, de úgy fél 7 környékén kiderült, hogy VASÁRNAP csak HÉTTŐL VAN METRÓ. HÉTTŐL. Jelzem: előző nap már hajnal 3 kor is tök simán ment. De vasárnap csak HÉTTŐL. „HOGYAZA JÓQRVA - MIVAN?” – ötlött fejembe a sokat mondó gondolat, de haszontalannak látszott ezen agyalni, mert ettől sajnos még nem indultak el a járatok. Konklúzió? A TFL-re nincs az az idő-intervallum, amennyi alatt elméletben fel lehet készülni. Ezt csak megszokni lehet - megtanulni lehetetlen.

A reptérre csapzottan, és lihegve érkeztem meg az egyébként 15 percet KÉSŐ busszal, mert az egyik megállóban nem értette meg egy rohadt VÉN KURVA, hogy ez nem az az istenverte redvás busz, amire ő vár. A terminálba érve elkezdtem makogni egy ott dolgozónak, aki segítőkészségéről nyújtott tanúbizonyságot, amikor felpattant, és elvezetett a „check-in” –hez. Persze a pultok mögött minden egyes ember más nemzetiségű volt, már fel sem tűnt, de hogy még az én enervált, lihegő-angolom is jobb volt, mint az övék, attól csak még idegesebb lettem. Azzal kezdte a fickó, hogy „sorry, de már nem lehet a budapestire becsekkolni”. Anyádat mondom, itt kihagyott a szívem párat. De aztán előkotortam a KINYOMTATOTT FECNIMET, izé, a JEGYEMET, és akkor rögtön felcsillant a bajsza, el is küldött ARRA, mutatta. Fogalmam nem volt mit mondott, nem tom említettem-e már, hogy NEM TUDOTT ANGOLUL? Odamentem a másik pulthoz érdeklődni, ahol egy mosolygós nő (élvezte a helyzetem – jó neki, mert én qrvára nem!), de eligazított, hogy forduljak jobbra „’round the corner”. Na jó, elslisszoltam, és futottam. És futottam. Éééés futottamfutottamfutottam, a végeláthatatlan folyosókon keresztül! Majd összeszartam már magam, annyi rohadt folyosón kellett végigszaladni! Kicsit se néztek hülyének. Fel nem tudtam fogni, hogy lehetett így eldugva az a *>>#@~° járat! A 100 csrilliomodik folyosó után aztán megtaláltam végre a terminált, ahol egy szééép hosszú sor állt. Megkérdeztem, hogy ez e vóna-e a „BÚD’PESZT” járat, mire egy fickó - aki a hét során mindenkinél jobban beszélt angolul – közölte, hogy igen, ők is oda tartanak – elvileg. Hát elvileg, mivel ekkor már 10 perce be kellett volna zárni a kapukat. Szerencsém volt, hö, hö, hö…

8:15 –re volt kiírva hivatalosan a repülő indulása, mi lazán elindultunk több, mint félórás késéssel. Na és itt álljunk is meg: Ferihegyről 5 perc késéssel indultunk, amit a pilóta be is hozott. Ennek ellenére a FABJÜLÖSZ Londonban iszonyat sokat pöcsöltek, ráadásul ilyen buszjárat sem vitt el a repülőig, hanem neked kellett megtalálnod, hogy most melyik járat a tiéd - ami nem volt egyértelmű amúgy. Azért tessék: ki a fene gondolta volna, hogy a mi kis cicapöcsnyi Budapestünkben mennyivel gördülékenyebben működnek ezek a dolgok, mint egy elvileg sokkal organizáltabb, olajozottabb fővárosban. A pilóta egyébként ismételten magyar volt, és hoppá: még azt a több, mint félórát is behozta! Sőt! Szóval hatalmas riszpekt a magyar pilótáknak: császárok vagytok!

Végül mit is mondhatnék a „London-fílinggel” kapcsolatosan? Egyértelmű, hogy a kultúrsokk rányomott egy gigantikus skarlátbetűt az egészre. Ezt tényleg nem lehet megszokni egyik napról a másikra – legalább fél év biztosan kell hozzá. Iszonytató volt a tömegnyomor, a sokféle ember, hogy mindenki más nyelvet beszélt, hogy mindenki szart mindenki fejére, hogy nem érdekelt senkit, élsz-e vagy halsz, vagy merre mész, ki vagy, miért. Idegen, zord, rideg, és visszautasító volt a miliő, a tömegközlekedésről már nem is beszélve!

De hát nem is emiatt hiányzik…