Gondolák

            Volt ott még egy titkár, talán, Rajmund, a raj, olyan max 30 lehetett, de akivel volt egy rendkívül tanulságos esetem. Ugyebár ebben a suliban is az volt, mint ennek előtte, hogy mindig én érkeztem meg legelsőnek, így mindenhol zárt ajtók fogadtak. Ekkor azt csináltam, hogy elkértem a terem kulcsát, kinyitottam, visszaadtam a kulcsot azt jó napot, mentem a dolgomra. De aznap Rajmund fogadott, akitől megkérdeztem legelőször is, hogy „Hello, zavarhatlak öt percre?” Ő ekkor némán felállt, közelebb jött, és a következő anekdótával válaszolt: 

            „Nem, nem zavarhatsz se egy, se öt percre. Senki nem akarja, hogy zavard őt. Nem mondunk ilyet, hogy „zavarhatlak-e”, mert erre a logikus válasz mindig a „nem” lesz. Éppen ezért mondom, hogy nem, nem zavarhatsz. Ne is halljam meg még egyszer, hogy ezt mondod bárkinek is, mert ez elég nagy bunkóság. Senkit ne akarj „zavarni”. Azt szokás ilyenkor mondani, hogy „van öt perced?”, „tudnál nekem segíteni egy kicsit?” vagy egysezrűen csak „Ráérsz?”. De nem „zavarhatlak öt percre?”, mert ez így egy bunkóság.” 

            Olyan szinten ledermedtem ettől, hogy még pislogni se tudtam. De amúgy belegondoltam ebbe, és teljesen igaza volt. Olyan hatással volt rám ez a beszéde, hogy - azonkívül, hogy kb. ez maradt meg a leginkább bennem az egész évből - azóta soha nem is mondtam senkinek, hogy „zavarhatom-e”, és ha valaki nekem ezt mondja, akkor Rajmund szavai szépen előtörnek belőlem teljes méltóságukban.

Michael Kay - A S.U.L.II.