Gondolák

Ekkortájt történt, hogy a májusban lejáró személyimet kellett megcsináltassam. Ez a feladat, bár elsőre annak tűnik, ám közel sem volt olyan egyszerű folyamat, hiszen lássuk be itt rólam van szó, ugyebár. Először is körbe kérdezgettem, hogy a többiek tudják-e, hogy amúgy ez jár-e valamiféle kiadással, vagy eleve hogy működik az egész procedúra. Hudáknak persze jöttek megint a hülyeségei, hogy mi mennyibe kerül, vagy épp nem kerül, lényeg, hogy természetesen nem neki lett igaza végül. Mindenesetre úgy voltam vele, hogy Békéscsabára megyek el az okmányirodába - amikor még ezeket így hívták, persze -, mert emlékeim szerint a hétfői napon nem voltak olyan nehéz tárgyaim, a bejárást meg itt már igazán senki nem is vette figyelembe – magadnak jártál be az órákra, nem voltál már gyerek. Május 5.-én hétfőn Békéscsabára aztán emlékeim szerint Miszi és Hudák is elkísért, csak azért, hogy aztán ott kiderüljön, hogy hétfőn nincs is ügyfélfogadás.

Jó, hát úgy voltam vele, hogy akkor én elmegyek a városba, ahová ugye majdnem gimibe jártam, és ahol egyébként Túri is lakott, Mezőkovácsházára, ami egyáltalán nem esett útba amúgy. Hogy pont miért éppen oda, azt már magam sem tudom. Talán valami berögzült emlékem volt a helyről meg az okmányirodájáról – na meg a strandjáról, a rohadt életbe? Mindenesetre emlékszem azon a napon volt az, hogy a kb. egy hónappal korábban vásárolt nike sportcipőm járás közben elkezdett nyikorogni. Miért emlékszem erre ennyire pontosan? Mert valahogy azt vettem észre, hogy a nike sportcipőknek ez egyfajta jellemzője, hogy egy idő után egyszer csak elképesztő módon el kezdenek nyikorogni valamiért. Mindegy, hogy miből vannak. Volt még a későbbiek folyamán egy hasonló cipőm és annál is ugyanez a jelenség jött elő.

A városban persze sikerült megint eltévednem, szerencsémre egy idős úr útbaigazított és megtaláltam az okmányirodát csak hogy a megérkezésemnél kiderüljön: Mezőkovácsházán épp kedden nincs ügyfélfogadás. Kapartam az arcomat ezerrel, mert eléggé elfáradtam a kóválygásba, ráadásul a fél napom ráment erre, úgyhogy igen hamar hazafele terveztem menni, szóval be is álltam szépen a buszmegállóba. De akárhogy néztem, hát csak nem akart jönni a busz, nem is értettem, hogy miért nincs kiírva a lakhelyem, miért fordítva van az egész, satöbbi. Vizslattam körbe-körbe, hogy honnan megy jármű, de egész egyszerűen nem találtam másik buszmegállót sehol. Jó, hát úgy voltam vele, ha majd jön egy busz, akkor megkérdem, hogy mi van. Igen ám, de az a buszmenetrend nem volt túl sűrűn telerakva járatokkal, szóval vagy egy órát álltam ott, mire érkezett egy busz. Felszálltam rá, mondtam hova kérem, mire közölte velem a sofőr, hogy az a másik irányban van. Nézek rá, mint egy vadbarom - nem értettem, hogy lehetséges ez. Kérdeztem is tőle, hogy hol van akkor a megálló, mire közölte velem a fickó, hogy „de hát ott van az út másik oldalán!”. „He, mondom, mi van?” Szépen lehátráltam a lépcsőkön, kinéztem a busz mögé, és basszus - tényleg ott volt a megálló! De hogy lehettem annyira sutyerák, hogy nem vettem ezt észre az előtte lévő majd egy órában? Lesütöttem a fejem, megköszöntem a „tippet”, aztán szépen megvártam míg elmegy a busz, és átbattyogtam a másik oldalra, csak hogy ott rájöjjek: még legalább plusz egy óra, mire a buszom megérkezik.

Mivel ekkor még mindig nem volt kész a személyim, annak meg a lejárta egyre közelebb volt, ezért hát az én okos fejemmel legutolsóként végre csak eszembe jutott, hogy a létező leglogikusabb megoldás az lenne, hogyha nem járom körbe egész Békés megyét, hanem elmegyek két utcával arrébb az okmányirodába abban a városban, ahol épp jelenleg is vagyok, Gyulán. Amikor végre leesett nekem mindez, akkor végre elkecmeregtem a város központjába, ahol hamar meg is találtam a helyet, csak hogy kiderüljön számomra, hogy szerdán épp Gyulán nincs okmányiroda. Persze az egész hajcihő az én hibám volt, mert egész egyszerűen nem néztem utána a dolgoknak, és csak mentem neki fejjel a hülyeségnek. Jó, persze, ez nem akkora nagy probléma ebben az esetben, hisz nem komoly dolgokról van szó, de ismét egy ékes példa volt meggondolatlanságom és tájékozatlanságom mibenlétére. Erre millió meg egy példát fogsz még látni, sajnos. Mármint nekem, neked csak hasznod származik belőle. Csütörtökön aztán végezetül elmentem újra Békéscsabára, és persze később meglett a személyim is ennek az ördögi körnek mintegy feloldásaként.

Michael Kay - A S.U.L.II.