Harry Potter és a Halál Ereklyéi - I.

Ugye azért így mindjárt más: tehát az ott Voldemort!

            Igen, egyébként erről még nem esett szó, de ugyebár a könyvben neki vörös szemei voltak, és a pupillája olyan volt, mint a kígyóknak. HATALMAS fekete pont jár a filmeknek, amiért ezt nem így hozták össze! Úgy értem, könyörgöm: rengeteget költöttek arra, hogy digitálisan eltávolítsák, a kiváló Ralph Fiennes (nagy) orrát, de egy nyüves kontaktlencsét nem tudtak volna összehozni? Jó, tudom: ezt a filmet gyerekek is nézték, és ez túl félelmetes lett volna. Ja, persze, mert ugyanezt elolvasni már nem félelmetes nekik, mi? Az egyedüli jelenet, amikor hasonlított a dolog a könyvben leírtakhoz, az a negyedik részben volt, közvetlenül az újjászületésének pillanatában. Persze ott is kék szeme volt, de legalább a hüllőszerű pupilla előjött – még ha sajnos csak pár másodperc erejéig is. Az meg mondjuk teljesen érthetetlen volt mind a hét könyv alatt, hogy a szereplők ÁLLANDÓAN talárban voltak. Még a végső csatánál is. Lényegesen jobb ötlet volt ezt a filmekben száműzni a francba.

2. Könyv vs. film

            A filmek kapcsán eljött az a pillanat, amikor valamiképp realizálódhatott az alkotókban, hogy kicsit eltértek a könyvektől, mert egészen sok fontos információ kimaradt a történetekből, és az utolsó rész megértéséhez azok feltétlenül szükségesek, így hát úgy esett a dolog, hogy ugyebár kétfelé vágták a befejező epizódot. De hát A Hobbit sem trilógiának készült, mégis az lesz végül. Szóval megesik az ilyen.

 I. Rész

           A könyvben a történet elején feltűnik újra pár régen látott karakter, mint Fleur, vagy Victor Krum. Őt sosem bírtam, és itt se nagyon volt szimpi, szóval szerintem nem hiányzott a filmből. De megjelent végre Ron sokat emlegetett bátyja is, akiről a filmet nézők persze semmit nem is sejtettek eddig, pedig ő jó karakter volt, szóval kár, hogy előtte nem volt említve. Aztán jön a Dumbledore-os történetszál, ami a könyvben egy igen fontos rész (és többek között megmagyarázza az előző részben lévő furcsaságokat a barlangban), ami a filmben igen gyéren valósult meg, sajnos. Igazán kár volt érte, mert végre valaki olyasvalakiről rántotta le a leplet, akiről eddig csupa jót, és szépen gondolhattunk. Lám az ördög a részletekben rejlik, ugye.

            Szintén egy negatív pont a filmnek, hogy nem volt hűen ábrázolva Hermione elviselhetetlensége. Bezony, ugyanis a leányzó az utolsó felvonás teljes ideje alatt vallási fanatizmusba csapóan TAGADTA, hogy bármiféle varázsereklyék léteznének. A könyvben Luna apja ezt azzal magyarázta Harryéknek, hogy a leányzó mindezt félelemből teszi. De mitől is fél? Emlékezzünk csak vissza: rögtön az ELSŐ RÉSZBEN némi könyvtári kutakodás alkalmával rájött arra, hogy van egy KŐ, amitől halhatatlanná lehet válni. Na most ez mennyiben különbözik attól, hogy az ereklyék birtoklója „nem tud meghalni”? Szerintem semmiben sem, pláne úgy, hogy a Bölcsek Kövét egy eljárással hozták létre, ami valószínű akármikor megismételhető – az egy dolog, hogy csak Nicholas Flamel ismeri a módját. Hogy a Horcrux-okról ne is beszéljünk, ugye. De a legfelháborítóbb, hogy amikor már egyértelmű volt, hogy léteznek az ereklyék, akkor Hermione nem mondta azt, hogy „hát igen, beismerem, sajnálom” vagy valami. Márpedig ezt úgy elvárta volna az ember. Miért is hozom ezt fel? Mert a filmek alapján Hermionét igazán kedvelhető karakternek ábrázolják, holott ez koránt sincs így! A hét rész alatt nem volt olyan fejezet, ahol valamelyik karaktert ne csípte, rúgta, harapta volna meg, ahelyett, hogy olykor-olykor jelzés gyanánt finoman oldalba bökte volna őket, vagy valami hasonló. Szívem szerint gyűlölöm az ilyen nőket, és ezzel nem vagyok egyedül.

           Dobby a könyvekben korábban is feltűnik, hosszabb ideig például a negyedik részben – többek között ő adja oda Harrynek a varangydudvát. A filmekben ugyebár nem sokat szerepel, de néha az is sok belőle – a könyvben aranyosabb volt. Ami ismételten egy nagy fekete pont a filmnek, hogy kihagyták azt s fejezetet, ahol Szipor történetét ismerhetjük meg. Ez egy nagyon csúnya lépés volt, mert szegény házimanó így megmaradt a zsémbes, zsörtölődő, idegbeteg karakterében, holott teljesen másról szólt a fáma: igenis szimpatikussá vált a végére, nagyon is.

            Az első része a filmnek jobb volt, mint a könyv, de épp csak amiatt, ahogyan a reménytelen kutatás volt ábrázolva. Az tényleg elég komor, és depresszív volt.