Harry Potter és az Azkabani Fogoly

 1. A borító

        Ez a borító engem a mai napig kikészít. Akárhányszor ránézek, elkap a röhögőgörcs. Csak rá kell nézni: Harrynek az a felpuffadt, alkesz feje, Hermiónét mintha egy busz csapta volna el, Csikócsőrre meg szavak nincsenek. A csőre így be van nyomódva, mintha lefejelt volna egy betonoszlopot, és ha becsukná a száját, átférne rajta a karom. Antennái vannak az ég szerelmére! Ráadásul, ahogy néz – mint valami down-kóros galamb! Iszonyatos – ezzel a könyvvel sehol sem mernék a kezemben megjelenni! Egyszerűen röhejes az egész! Ezt a borítót egy Stephen King könyvre sem raknám rá, olyan borzalmas!

 2. Könyv vs. film

         Nos igen ez az a könyv, ahol számomra végérvényesen eldőlt, hogy melyik oldalra billen a mérleg nyelve. Ezzel a résszel ugyanúgy jártam, mint a Gyűrűk Ura: a Két Torony esetében: elképesztően nagy csalódás volt a filmhez képest! De nézzük sorjában. A tartalom maga, hát hogy is mondjam, merész. Szóval én gyerekként azért nem hiszem, hogy annyira hozzá lennék szokva olyan kifejezésekhez, mint GYILKOS, MEGÖLLEK, MEGHALSZ, márpedig ezek igen gyakran előjönnek. A könyv elején pedig még reményteljes voltam, mert az atmoszférája valahogy nagyon megvolt, de aztán sorra jöttek a jelenetek, amik klasszisokkal jobbak voltak a filmben. Például szerintem sokkal hangulatosabbak voltak a Lupin professzorral való találkák, hogy nem mindig a kastényban voltak, hanem a Roxforti birtokon, a szabadban. Ezért is volt egyébként egy nagy ugrás a korábbi filmekhez képest a harmadik, mert rengeteg szabadban játszódó jelenete volt, amik nagyon hangulatosra sikeredtek, és a film ettől sokkal „élőbb” lett. Később, amikor a patrónust tanulta, akkor elég nagy pofára esés volt, hogy a felidézett emléke nem az volt, hogy az apja és az anyja beszél hozzá, hanem valami egészen más, sokkal kevésbé hiteles és érzelemdús volt. Ez eléggé lehangoló volt, ráadásul a könyvben kközel sem alakult ki Harry és Lupin között olyan kapocs, mint a filmben – ott valahogy sokkal személyesebb, különlegesebb volt a köztük lévő viszony. Na a kviddicstől meg egyenesen HERÓTÓM VOLT! Annyira semmitmondó, és teljesen fölösleges fejezeteknek éreztem ezeket benne, ami szerintem az emberek 99%-át totál hidegen hagyta - beleértve engem is. Mert most ki a fenét érdekel, hogy ki nyeri a házikupát, ha semmilyen érdembeli következménye nincs a történetre nézve? Mert az első részben még nagy szerepe van, hogy ki nyeri a bajnoki címet, de később teljesen irrelevánssá válik az egész. Abszolút feleslegesnek éreztem a pontlevonásokat, meg jutalompontokat: egyszerűen semmi értelmük nem volt ezeknek a részeknek. Vagy talán tényleg annyira fontos, hogy Griffendéles legyen a nagyteremben a „theme”? Miközben meg gyilkosok rohangálnak a világukban? De ez mondjuk a harmadik részben szerencsére annyira nem sokszor jött elő.

            A vége felé ismét a filmre szavazok – jobban illett a képbe, hogy csak Harry támadt Pitonra, vagy hogy Lupin előbb kapta meg a térképet, és Harry vonta rá a figyelmét, hogy látta rajta Peter Pettigrew-t. Az is jobban tetszett, hogy Hermione terelte el a figyelmét, amikor Lupin átváltozott. Vagy hogy csak Harry és Sirius voltak a tónál – Hermione oda tök felesleges volt a könyvben. Vagy, hogy Hermione beszélte rá, hogy neki kellene a patrónust küldenie – hiszen Piton honnan tudhatta volna, hogy a tónál vannak? Vagy mikor a végén mondták Dumbledorenak, hogy elvégezték a feladatot, ő pedig gratulált nekik – a filmben sokkal jobb volt az, hogy úgy tett, mintha semmiről nem tudna. De annak is több értelme volt, hogy a Tűzvillámot a filmben a legvégén kapta meg, míg a könyvben már sokkal hamarabb. Mert egy szökött fegyenc mégis hogy a fenébe tud átutalni pénzt? Ezen teljesen kiakadtam. Ráadásul a bagoly a vonat után repül, mintha rakéta lenne a seggében, szóval totál abszurd volt a könyv végig. Vagy például amikor Harry megtudta, hogy mit csinált Black, az kész röhej volt. Teljesen életszerű, hogy egy ilyen kényes és szupertitkos témát csak úgy a fogadó kellős közepén megtárgyalnak, és körül sem néznek, hogy van-e bent valaki.

            Az egyedüli rész, amire azt mondom, hogy nagyon tetszett, az a fejezet, amikor Lupin elmeséli, hogy Siriussal, és Harry apjával milyen volt a barátságuk. De sajnos ez sem nagyon menti meg a dolgot. De amúgy meg a könyvben egy darab poént nem sikerült találnom. A filmben meg azért volt jószerivel. Hát a végéről meg ne is beszéljünk, mert az mindháromnak iszonyatosan kínos. Egyszerűen, kínos. Az utolsó fejezeteket ki kellene venni belőlük, mert teljesen fölöslegesek. Ki a fenét érdekel, hogy hogyan mennek haza a vonattal? Azért csak érzi az ember, hogy az fog történni. Itt a filmeknek jár egy gigantikus nagy piros pont, amiért ezeket kigyomlálták.