Gondolák

Soha olyan figyelmet nem kapott még a környezetvédelem fontossága, mint amelyre manapság példákat látni világszerte.

A II. Világháború után ütötte fel a legelőször a fejét a környezetszennyezés egyre növekvő problémája. Mivel a globalizáció folyamatának beindulása is ekkorra datálható, a tömegtermelés, és a fogyasztói társadalom nyomására a hulladékok felgyülemlése is nőttön nő.

Azonban még nem késő tenni Földünk megvédése érdekében – bár a környezetpusztítás veszélyére már ötven-hatvan éve is felhívták a figyelmünket az igazi szakemberek. Na nem a WWF, nem: a sci-fi írók.

Frank Herbert nevét sokan talán a mára (méltán) kultikussá avanzsált Dűne (1965) kapcsán ismerhetjük, melyből készült filmfeldolgozás is, amolyan „egyszer nézhető” kategóriában. Persze nehéz is egy olyan összetett, és kidolgozott történetet vászonra vinni – pláne pár órás intervallumban -, mint amit Herbert kiagyalt, viszont a sci-fi alapművét megalkotott író kreált még jó pár említésre méltót.

A Zöld Agy (1966) történetében valahol a nem túl távoli jövőben járunk, amikor az emberiség totális kontroll alá vonta a Föld élővilágát, miközben lényegében kiirtotta a teljes rovarvilágot.

Ugye ismerjük Einstein véleményét a méhek kipusztulásáról? Mivel a rovarvilág talán legstrapabíróbb élőlényei, ezért a méhek pusztulását tartják a legvégső figyelmeztető jelnek egy visszafordíthatatlan változásról.

A bolygó különböző zónákra van felosztva: az elnéptelenedett Vörös, és a kontroll alatt álló Zöld zónákra. Ez utóbbiakat az emberiség úgy gondolja, hogy fennhatósága alatt tart, ám a dolgok akkor kezdenek érdekessé válni, amikor valahol Brazíliában egy rendkívüli élőlénnyel kerülnek szembe: egy gigantikusra nőtt rovarral.

Mivel megmagyarázhatatlanul állnak a jelenséggel szemben, ezért egy tudóscsapat a közben még több furcsaságot kiderítendő Brazíliába utazik, ahol megdöbbentő felfedezést tesznek.

A címszereplő nem más, mint egy hatalmas organizmus, mely a bolygó élővilágának egyfajta kollektív tudataként jelenik meg, és aki – az emberrel ellentétben – nem dominanciára, hanem szimbiózisra törekszik. Több fejezetben is „megszólal” és kifejti véleményét az emberek növekvő dominanciaigényéről, valamint egy élhetőbb, utópisztikus jövőképet fest le.

A könyv rávilágíthat arra a korántsem elhanyagolandó tényre, hogy a természet erőivel szemben semmi esélyünk sincs, és ha egyszer lakhatatlanná tettük Földünket, ezt az élő, lélegző óriás-organizmust, mely mindannyiunk otthona, akkor nem lesz több esélyünk.

Michael Kay