Harry Potter és a Félvér Herceg
1. A borító
Igazából nem is tudom – nincs olyan nagy gond ezzel. Ezzel még emberek köze is elmerészkednék, de igazából nem igazán értem, hogy miért úgy lettek ezek a borítók tervezve, hogy lényegében semmi közük ne legyen a történethez. Oké, vágom én, hogy a képen Dumbledore merengője van, hülye azért nem vagyok, de a képi világ valahogy annyira, nyeeeh. Mintha egy tál taknyot kentek volna szét rajta. Lényegesen jobb – és relevánsabb! – borítókkal jelentek meg az Egyesült Királyságban Rowling könyvei a Bloomsbury kiadó gondozásában, de hozzánk sajnos az USA-beli Scholastic-szarság jutott ezekkel a torz borítókkal… Hát ez van.
-cover.jpg)
2. Könyv vs. Film
A Félvér Herceg filmváltozata mindig is egy különleges helyet fog elfoglalni bennem. Már csak azért is, mert egy számomra igen kedves személlyel nézhettem meg, ami örök emlékként marad meg. És ugyan nem csak emiatt, de ki tudom jelenteni, hogy a Félvér Herceg a legjobb Harry Potter film – és kedvenc filmjeim egyike.
Az egésznek a hangulata az elejétől a végéig mesteri! Végre úgy lehetett érezni, hogy a film „felnőtt”. Jó, nyilván nem lett egyből korhatáros, azért nem erről van szó, csak hogy is mondjam: átjön. A könyv – bár azt állították róla rengetegen, hogy a leg, öhm, „izgalmasabb” rész – szerintem iszonyat unalmas volt. Egy hatalmas csalódás a filmhez képest. Gigantikus kiábrándulás. Lehet, hogy túlságosan tetszett a film, és ez rányomta a bélyeget, nem tudom. Vegyük például Malfoy kálváriáját. A könyvben még az elején is (amikor már tudatában volt annak, hogy meg kell ölnie Dumbledore-t) ugyanolyan fellengzős kis pöcsfej volt, mint azelőtt. Nem is értettem, hogy ez hogy lehetett, ugyanis a filmben egyértelműen lehetett látni, hogy valami iszonyatosan gyötri, és ez nagyon jól volt mutatva az egész film folyamán. Például Ron győzelme után, amikor a csillagvizsgálóban (vagy miben) mutatják, amint néz ki a birtokra, egyedül, magányosan. Ez az elhagyatott érzés végigvonult a filmen, és óriási változást vált ki az emberben a hozzáfűződő viszonyt illetően. Ugyanis a film végére megsajnáljuk, és az ártatlan gyereket látjuk meg benne, nem pedig azt az idegesítő, kötözködő kis seggdugaszt, akit a könyvben. Azt mondom le a kalappal Tom Felton előtt, mert amilyen transzformáción Draco keresztül megy az utolsó filmeken, az nagyon jól sikerült.
Nicholas Hooper ismét zseniálisat alkotott: a Félvér Herceg soundtrackje isteni jóra sikeredett! Tökéletesen illik a film komor, és sötét hangulatához, amibe néhol azért fellelhető némi vidámabb melódia is, de azért az kell is bele. Ó, és persze Alan Rickman… Hát ő valami elképesztő egy figura! Amelyik jelenetben csak benne volt, azt ő uralta! Eddig is karakteres jelenség volt, de ebben a filmben jött csak elő igazán ezen tulajdonsága. A filmben egyébként kicsit talán spoileres volt Dumbledore halála, ugyanis Pitonon lehetett látni, hogy valami nem stimmel, és mintha valami kényszerítené arra, hogy megölje Albus-t. Véleményem szerint ez csak külön jó pont volt! Szerintem egyáltalán nem volt ezzel baj, sőt, így valahogy több értelmét is látom, mert így valahogy jobban elő is volt készítve a terep az utolsó felvonáshoz…
A könyv igazából nem nyújtott olyan nagyon többet. Pár dolgot meg lehetett tudni a Sötét Nagyúr múltjáról, de áh, lehet, hogy annyira nem is érdekelt az senkit. Jó, persze, különleges volt, meg minden, viszont meg lehetett lenni nélküle is – a filmben benne volt minden, ami kellett.
Talán nem nehéz kitalálni, hogy merre billen a mérleg.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.