Gondolák

             Vajon meddig nő egy fa? Talán még sosem gondolkodtunk el ezen a kérdésen, és azt még kevésbé hiszem, hogy épp vacsimelegítés közben kellene ezt elkezdeni, de hát a matek szak aztán mindenféle szar meglepő dolgot ki tud hozni az emberből a hét végére. Hogy miért is érdekes ez a téma? Nos, eleinte magam sem hittem, hogy ki lehet lyukadni belőle bárhová is, de aztán – mint ahogyan az általában lenni szokott péntek esténként – egyszeriben csak megvilágosultam.

            Ha elgondolkodunk rajta, tulajdonképpen mi célt is szolgál egy fa növekedése, akkor könnyen beláthatjuk, hogy minél nagyobb mérettel rendelkezik, annál inkább ellenálló a természet erőivel szemben. És ugye itt leginkább az ember tevékenységére érdemes gondolni: egy ifjabb hajtást könnyűszerrel el lehet taposni, de egy 30-40 éves fába azért már nem igazán jutna eszünkbe belerugdosni. Na, most mi itt a lényeg: mielőtt az emberiség masszívan belekezdett volna az esőerdők lepusztításába vajon láthatott „égig érő fákat”? Valószínűleg nem, mert bár az Yggdrasil ugyan előjön, de soha nem, mint egy konkrét, valaha létező fa, csak, mint mitológiai alap, mely a germán mondavilág táptalajául szolgál. Tehát kizárhatjuk ilyesminek az esélyét, de talán nem is véletlenül, hiszen ha meggondoljuk: tulajdonképpen mi célt is szolgált volna a természet számára egy sztratoszférába nyúló fa felnevelése? Ott már nem sok minden lehetne élő, tehát semmi, úgymond gyakorlati haszna nem válna ebből senkinek - túl sok tápanyagot emésztene fel egy ekkora élőlény létezése. Pláne, ha még több is lenne belőle. Tehát elmondhatjuk, hogy a fák úgy nőnek valameddig, de nem a végtelenségig. Hogy mégis meddig? Arról fogalmam sincs, de talán nem is fontos ez most.

            Na és mi a helyzet a hajjal? – jött elő a kérdés. Nos igen: itt azért talán már érdemesebb elgondolkodni a „mi meddig nő” kérdéskörön. Ha kiszedünk egy szálat a szemöldökünkből, akkor rögtön nő helyette egy másik, és milyen érdekes: pontosan akkora, mint amekkorát kihúztunk. Lehet, hogy picivel hosszabb, esetleg rövidebb, de nem olyan számottevően. Igen ám, de az honnan tudja a szervezetünk, hogy neki mekkorára kell nőnie? És ami még érdekesebb: azt honnan a fenéből veszi észre, ha én mondjuk nem húzom ki, hanem csak levágok belőle egy darabot? Mert ekkor ugyanis mit csinál: növésnek indul, és szépen visszanő akkorára, amekkora volt! Ezen elgondolás útján persze rögtön adodik a kérdés, hogy a haj mégis milyen hosszúra nő meg? Van valami véges határa, vagy csak nő a végtelenségig? És miért? Mármint: miért nő egyáltalán?

            Itt jön a dologban az érdekesség. Ha felteszem, hogy a természetben minden okkal olyan, amilyen, akkor elfogadom, hogy a fák azért nem nőnek az égig, mert egyszerűen a természet nem igényli tőlük ezt. Azért nem nő a fecske 4 méteresre, mert az ő célja a természetben az, hogy pici maradjon, és tegye a saját kis dolgát, punktum. Mivel emberként mi is a természet részei vagyunk (bármennyire is vagyunk hajlandóak ezt néha elfelejteni), így konvencionálisnak vehetjük, hogy a hajunk nem „véletlenül” nő akkorára, amekkorára. Ha nő egyáltalán, ugyebár, és ez az, ahová el szerettem volna jutni a gondolatmenetben: miért is léteznek kopasz emberek? Baromi könnyen adódik a válasz, igazából sosem gondoltam ebbe komolyan bele, pedig pofonegyszerű.

           Alapjáraton úgy gondolhatjuk, hogy a haj egyetlen céllal szolgál az emberek fején: hogy megvédje a külső mechanikai behatásoktól. Egy hosszú hajú embert mégis csak másképp érint egy nagyobb fejbe verés, mint egy kopasz embert. Vertem már be én is a fejemet szekrényben, amit tudok jól, hogy kopaszként minimum egy látogatással a kórházban tudtam volna átvészelni. Ugye ez így teljesen logikusnak tűnik: a testünk hajat növeszt, hogy védelmet nyújtson számunkra - tiszta sor. Na de miért nem nő haj más élőlényeken is? Ezen se kell sokat gondolkoznunk: az emberi elme egyedülálló erőkkel rendelkezik, tehát a test - annak érdekében, hogy megvédelmezze az AGYAT - IGÉNYLI a haj növekedését, vagyis a védelmet. Aha, de akkor miért nem nő mindenkinek, és miért vannak kopasz emberek? Hát ez itt a lényeg: a tudatalattijuk leblokkolja a haj növekedését, mert az valamiképp TUDJA, hogy az agy nem igényli a védelmet!

          Hülyén hangzik elsőre? Nekem is csak később esett le a dolog. De gondoljunk csak ebbe bele, mert idővel lehet, hogy kicsit változik a véleményünk. Lássuk, hogy mire is alapozom a teóriámat. Nagyapám 105 évet élt meg úgy, hogy még csak teljesen ősz sem volt, és teljes hajkoronával rendelkezett. Szellemileg még az utolsó hónapjaiban is maximálisan a toppon volt. Csak hogy szemléltessem, mit is értek ez alatt: egyszer valamikor apámmal beszélgettünk, amikor valamilyen évszám nem jutott az eszébe. Erre azt mondja: „megyek, megkérdezem az öreget, ő biztos tudja” – ééés tudta is. Apám jelenleg a 76. életévében van, zseniális agya van, és szintén teljesen ép hajzattal büszkélkedhet. Genetika? Nem hinném. Itt egyszerűen arról van szó, hogy azok az emberek, akiknek a tudatalattijuk TUDJA, hogy nagy dolgokra hivatottak, azoknak a szervezetét ráveszi arra, hogy hajat generáljanak, így megvédve a fejüket a sérülésektől.

          „Jó, és akkor mi van pölö a kidobókkal?” – kérdezhetnéd, de szeretném leszögezni, hogy különbség van skin-headség, és kopaszság között. Nem mindegy, hogy valaki szándékosan túrja le a haját, vagy hogy nem nő neki EGYÁLTALÁN. Ha valaki húszon évesen már alig rendelkezik hajjal, arról egyértelműen elmondható, hogy egy módfelett átlagos ember lesz belőle. Teljesen mindegy, hogy az életben később mire viszi, mert ez tökre nem számít, ha egyszerűen képtelenség lesz velük egy értelmes hangot megütni. Te jó ég, hányszor láttam én már ilyet! Valamiért úgy vettem észre, hogy a dúsabb fejtetővel büszkélkedők sokkal különlegesebb kisugárzással rendelkeznek. Na, nem azt mondom, hogy a hajjal rendelkező emberek közt mindenki normális, mert hát én se vagyok 100-as, ez egyértelmű, de még mindig úgy látom, hogy nem véletlenül nő egyes emberek fején valami, ami egyértelműen arra szolgál, hogy megvédje azt a szervét, melynek a legtöbbet köszönheti élete során. És így legalább tudom már, hogy belőlem miért is nem lesz sohasem kopasz ember.

Amire rohadtul büszke is vagyok…


(Mindenkitől elnézést, természetesen VANNAK KIVÉTELEK - én csupán a nagy átlagról beszélek itten össze-vissza...)